Jázmin Ukrajnában nem csak saját szalonnal rendelkezik, hanem mint OKTATÓ is kimagasló sikereket ért el!
Mindamellett, hogy Salon Manager-i pozícióban fog felelni kéz-és lábápoló szakembereink fejlődéséért, leendő TANULÓIT is nagyon sok szeretettel várja a szalonokban!
"Már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy a szépségiparban szeretnék dolgozni. A manikűr 2017 óta alkotja az életem részét, hiszen 13 éves voltam mikor elkezdtem vele foglalkozni, immáron 8 éve. Először csak hobbi szinten, aztán pedig szintet szerettem volna lépni és számos képzésen vettem részt, hogy fejlesszem a tudásomat."
Először egy alaptanfolyamot indítottam, ami teljesen kezdőknek vagy már haladóknak felelt meg. Ukrajnában erre van a legnagyobb igény, hiszen a fiatalabb korosztály szeretne ebben a szakmában dolgozni.
Egy idő után már a szakmában dolgozó manikűrösök is szerettek volna részt venni a képzéseimen, ezért 2 új tanfolyamot állítottam össze, ami nem más mint a Combi & Gel és ProForm tanfolyamok. Mind a 2 tanfolyamom egy - egy napos és kifejezetten tanulóm egyéni igényeire állítom össze. A sikeresen elvégzett oktatások végén hitelesített oklevéllel jutalmazlak meg.
Amit tudni kell a képzésekről:
Combi & Gel - egy napos képzés, ahol 2 modellen mutatok be 2 különböző technikát, zselével és polygéllel erősítés és korrekció témájában. Ezen belül pedig ami a legfontosabb az 1 csiszolófejes manikűr technikája, amit ukrán es orosz mesterektől sajátítottam el.
A manikűr elvégzésekor csakis 1 csiszolófejet és ollót használok, mivel minél kevesebb az eszköz, annál gyorsabban készül el az adott manikűr, mindezt pedig a tökéletes pontosság jegyében.
Ami még újdonság a tanulók számára, hogy a körömformát és a hosszúságot csak a végén igazítjuk, amivel szebb és élesebb lesz a végleges forma.
ProForm - egy reverse tip technika, ahol csakis zselével építünk körmöt, reszelés mentes technikával. A megfelelő tip segítségével már egy tökéletes körmöt tudunk alkotni, ami megkönnyíti a munkánkat főleg hogyha hosszú körmökről van szó, ami sok reszeléssel jár.
Ennél a technikánál a tip megfelelő kiválasztásában rejlik a titok, ezért ez a legfontosabb lépés amit átveszünk a tanfolyamon.