Időpontkérés


Gyermekkorom óta megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a kozmetikumok és sminkszerek iránt. 

 

2013-ban, közvetlenül érettségi után tettem le a kozmetikus végzettséget, ahol kiváló elméleti oktatóktól tanulhattam az anatómiát, alapanyagokat és ezek együttes hatását. 

Már akkoriban úgy vélekedtem, hogy az adottságoknak megfelelő természetes szépséget szeretném kiemelni, illetve a bőrproblémákat kezelni és megelőzni azok kialakulását.

 

2014-ben újabb szerelem következett, amikor is elvégeztem az első szempilla hosszabbító képzésemet. 

 

Büszke vagyok rá, hogy azóta Magyarország legnevesebb oktatói tudását vehettem át és formálhattam saját stílusommá. 

Bármilyen technikával is dolgozom, a szettjeim hétköznapi, tartós, hosszú viseletre alkalmasak a saját szempillák roncsolódása nélkül. Rövidtávú terveim között szerepel a szakma nagyjai előtt is megmérettetni magam és egy hazai szempilla stylist versenyen részt venni.

 

Az A-list csapatát 2018 májusától erősítem, ahol úgy érzem tökélyre csiszolhatom alázatomat mind a szakma, mind a vendégek iránt. 

Összegezve munkastílusom „megőrizni, amit a természet adott, pótolni, amit megtagadott és még szebbé tenni, ami már megadatott.