Időpontkérés


a-list


Galgóczi Zsuzsanna vagyok, mesterfodrász, az A-list Salon & Spa megálmodója és tulajdonosa.

 

Szakmai tudásom alapjait a párizsi Jacques Dessange szalonban fektettem le, majd Londonban folyattattam tanulmányaimat. Ezután a gondviselés egy luxushajóra irányított, ahonnan az amerikai életérzés értékeivel gazdagodva térhettem haza.

Pályám látszólag felfelé ívelt, amikor 2002-ben hirtelen megszűnt a munkahelyem, és életem minden más területe is teljesen összeomlott. Ekkor találkoztam Sághy Enikővel, akinél megismerkedhettem a Teremtő Önismeret módszerrel, és aki végtelen hitét adva, rámutatott a bennem rejlő valódi erőre és képességekre. Felismertem, hogy önálló céget kell alapítanom, a magam egyedi útját kell járnom annak érdekében, hogy szolgálatomat teljesíthessem, a bennem lévő tudást gazdagíthassam és másoknak továbbadhassam. Ehhez semmiféle anyagi erőforrás nem állt rendelkezésemre, de a magamba vetett hit ereje mágnesként vonzotta életembe azokat a segítőket, akiknek a támogatásával útjára indíthattam saját vállalkozásomat.

 

Hét hónapos babámmal a hasamban találtam meg álmaim üzletét, miközben fel kellett ismernem, hogy leendő gyermekem apja nem az életem párja. Ezen az őrülettel teli időszakon Enikő hite segített át, és 2003-ban megnyitottam első szalonomat, a budai A-list Salon & Spa-t. Sikeres, több embert foglalkoztató vállakózónővé válva, lehetőségem nyílt magánéletem beteljesítésére is: megismertem életem párját, Pintér Józsefet, akivel együtt neveljük kisfiamat, és vállvetve tűzünk ki és valósítunk meg újabb és újabb célokat. Pesti szalonunkat 2012-ben nyitottuk meg, amelyet tulajdonosként és fodrászati Art Directorként férjem vezet, hűvösvölgyi üzletünkben pedig 2015 óta várjuk sok szeretettel szépülni vágyó vendégeinket.

A három szépségszalon vezetése mellett a Sághy Enikő által 2012-ben megalapított Egy s Ég Központ Egyesület életében is aktívan részt veszek. Enikő módszerét használva nem csak a magánéletemben, de a fodrászat és a szépségápolás hagyományos felfogásában is új ösvényeket törtem. Munkámban a holisztikus szemléletmódot követem, vendégeimre ráhangolódva megérzem lelkemben, mi az, amit adnom kell: milyen frizura illik leginkább testi-lelki alkatukhoz, életvitelükhöz, adottságaikhoz, személyiségükhöz, életkorukhoz. Nem csak frizurát készítek, hanem lelki érintést is adok mindenkinek, aki hozzám érkezik, és kollégáimat is arra tanítom, hogy a holisztikus szemléletmódot képviseljék az A-list Salon & Spa minden területén.

Köszönet és hála édesanyámnak és minden kedves vendégemnek, akik hitükkel és igényeikkel a mai napig is támogatnak és inspirálnak! Külön köszönet kisfiamnak, aki engem választott tanítómesterének!

 

Galgóczi Zsuzsanna és Pintér József, tulajdonosok